Kövess minket a közösségi oldalakon, ahol első kézből értesülhetsz az egészséges életmóddal kapcsolatos hírekről, receptekről és az új termékeinkről.

Belépés / Regisztráció

Új csillagok a tejúton: a növényi tejek

Míg néhány évtizeddel ezelőtt a friss tehéntej az egészséges táplálkozás alapját jelentette, addig ma már koránt sem olyan egyértelmű a pozitív hatása. Ennek, és a reform étrendek elterjedésének köszönhetően egyre több családi hűtőszekrénybe kerül a hagyományos tej helyett valamilyen típusú növényi tej. Nézzük, milyen előnyei és típusai vannak a növényi tejnek!

A tehéntej háttérbe szorulása

A tehéntej sokak szemében lett feketelistás élelmiszer az utóbbi években. Míg régen ez volt az etalon a gyerekek számára, ma már sok táplálkozási szakember óva int a túlzott tejfogyasztástól.

A növényi tejek népszerűségének hátterében azonban nemcsak ez áll, hanem az a tény is, hogy egészségi, környezetvédelmi és elvi megfontolásokból egyre több ember tartózkodik az állati eredetű táplálékoktól, így a tejtől is.

 

 

A tej népszerűségének csökkenésében jelentős szerepet játszik az is, hogy manapság a boltokban megvásárolt alacsony minőségű tejek messze elmaradnak a beltartalmi mutatók tekintetében a valódi friss tejétől.

Ezek együttes hatása hozta el a növényi tejek forradalmát. Nézzük, mit is nevezünk növényi tejnek, és melyek a legnépszerűbb fajtái!

A növényi tejek típusai

A növényi tej elnevezés valójában igen megtévesztő, ha szigorúan vesszük, akkor az ég világon semmi köze nincs az állati eredetű tejhez. A jellemzően magokból, különféle technikával előállított, fehéres színű folyadék egészséges és értékes, de sem ízében, sem állagában nem hasonlít a tejre.

Éppen ezért, aki a „tej-érzést” várja, az csalódni fog, amikor növényi tejet kóstol. Ha azonban sikerül elengedni az elvárásokat és nem hasonlítani semmihez, akkor igen hasznos élelmiszerrel gazdagodhat a repertoárunk. Vegyük sorra a legnépszerűbb típusokat!

  • Szójatej: a tehéntejre leginkább a szójatej hasonlít a tápanyagtartalom szempontjából. Gyakori azonban a szójaallergia is, így nem minden esetben a legjobb választás. Az anyagcserére pozitív hatással van, ahogy a hormonrendszer működésére és a csontok egészségére is.
  • Kókusztej: a növényi tejre voksolók között igen kedvelt a kókusztej, aminek fehérje- és zsírtartalma meglehetősen magas. Ebből következik, hogy laktató ugyan, de a magas kalóriatartalom miatt a fogyasztása korlátozott mennyiségben ajánlott.
  • Rizstej: jellegzetessége, hogy magas a szénhidrát-tartalma, a zsír- és fehérjetartalma azonban alacsony, utóbbi miatt a magas koleszterinszinttel küzdők számára a legjobb választás. Fontos, hogy kalciumot nem tartalmaz, így a rizstej fogyasztása esetén a kalciumbevitelről külön kell gondoskodni.
  • Mandulatej: hatalmas előnye, hogy E-vitaminban bővelkedik, fehérjében azonban kevésbé. A kalóriatartalma igen alacsony, így remekül beilleszthető különféle diétákba. Nem mellesleg íze igen kellemes.

A növényi tejek a tehéntej-fogyasztás csökkentésére remek megoldást kínálnak. Érdekes színfoltot hoznak az étkezésben és ma már valóban jó minőségű és sokféle növényi tejtermék közül lehet válogatni. Azzal azonban nem árt tisztában lenni, hogy a növényi tejek a tehéntejet nem helyettesítik, utóbbi ugyanis sokkal több tápanyagot és vitamint tartalmaz.

Bármelyik változatról is legyen szó, egy finom gabiyo granola mindegyikhez tökéletesen passzol! Nézd meg a kínálatot!

https://gabiyo.hu/termekek/